A vastagbéltükrözés előtt elengedhetetlen a vastagbél megfelelő kitisztítása. A vizsgálat előtt 3 nappal célszerű könnyen emészthető ételeket fogyasztani, és odafigyelni a bőséges napi folyadékbevitelre, ami legalább napi 2-3 liter folyadékot jelent.
A vizsgálatra való előkészítés történhet keserűsó és úgynevezett ionpótló só alkalmazásával is. Ebben az esetben a vizsgálatot megelőző nap reggelén egy könnyű reggeli elfogyasztása megengedett. Ebédre már csak egy leves szűrt leve fogyasztható. Ezt követően a vizsgálatig enni már nem szabad.
Béltisztítás hashajtással
Kora délután (14 óra körül) kb. 2-3 evőkanál keserűsót fel kell oldani 2-3 dl vízben vagy teában. Citromos tea alkalmazásával a keserűsó kellemetlen íze csökkenthető. Ezt követően a délután folyamán bőséges folyadékbevitel javasolt (legalább 3 liter!). Az elfogyasztott folyadék lehet tea, szénsavmentes víz, 12%-os alma- vagy szőlőlé (egyéb rostos ital, tejtermék nem javasolt, mert székletképző tulajdonságúak). A keserűsó általában 2-5 órán belül hasmenést okoz. A vizsgálat hajnalán (5:00) az ionpótló sókeveréket 3 liter langyos vízben fel kell oldani, és 1-1,5 óra alatt meg kell inni. Ez ismételten hasmenést fog okozni. Amennyiben jól készültünk elő, úgy a reggeli hasmenés során már csak tiszta (esetleg sárgásan színezett) víz ürül, székletdarabok már nem.
Újabb típusú hashajtó készítmények alkalmazása esetén szintén érdemes a vizsgálat előtt 3 nappal könnyű étrend és bő folyadékbevitel alkalmazása. Az újabb típusú hashajtószerek esetében a vizsgálat előtti napon már nem lehet enni. A hashajtó első adagját reggel kell elfogyasztani, majd az elkövetkező órákban bő folyadékbevitel szükséges (általában 2-3 liter víz vagy tea). A hashajtó hatás 2-4 óra elteltével jelentkezik. A második adag hashajtót az előzőhöz hasonló módon kora délután (14:00-15:00) kell elfogyasztani, majd ezt követően is bő folyadékbevitel javasolt. Az előkészítés sikeres, ha már csak tiszta (vagy sárgásan festett) víz ürül, székletdarabok már nem.
A vastagbéltükrözés előtt a szokásos gyógyszereket be lehet venni. Amennyiben valaki vérhígító kezelés alatt áll (Syncumar, Marfarin, Clexane, Fraxiparine, Fragmin, Aspirin, Clopidogrel, Ticlopidin stb.) úgy a vizsgálat előtt a gyógyszerek elhagyásának szükségességéről és módjáról az orvossal beszélni kell!
A vizsgálat menete
A vizsgálatra való megérkezést követően alulról le kell vetkőzni, és egy egyszer használatos rövidnadrágot kell felvenni, melynek a fenekén egy nyílás található.
A vizsgálat előtt valamelyik alkari vénába egy műanyag kanült helyeznek be, amelyen keresztül a vizsgálat előtti fájdalomcsillapító gyógyszert beadja az orvos, illetve ha a vastagbéltükrözés altatásban történik, akkor az altatót is ezen a kanülön keresztül adagolják.
A vizsgálat során bal oldali fekvő testhelyzetet kell felvenni, de a testhelyzetet a vizsgálat alatt akár többször is változtatni kell. Ilyenkor az altatott beteget pár pillanatra felébresztik, vagy a személyzet segít a beteg forgatásában. A vizsgálat során levegővel töltik meg a vastagbelet, majd a végbélnyíláson keresztül az orvos egy száloptikás eszközt vezet be a vastagbélbe, egészen a vakbélig, vagy akár a vékonybél alsó szakaszáig. A 20-50 percig tartó vizsgálat végeztével a befújt levegőt ki préselni a bélből, ezzel ugyanis elkerülhető, hogy a későbbiekben hasi görcsök jelentkezzenek.
Az altatásos vizsgálat után a beteget 1-2 órán át megfigyelik, majd folytathatja a napját. Altatás után egyedül nem célszerű közlekedni, javasolt kísérő jelenléte, vezetni közvetlenül az altatás után tilos.
A vizsgálatot követően lehet enni és inni is. Amennyiben a vizsgálat során nagyobb polipot távolít el az orvos, elképzelhető, hogy egy éjszakára megfigyelésre fekvőbeteg intézetben kell maradni, az esetleges utóvérzés veszélye miatt.