Vastagbélrák teszt

A székletvér tesztek a székletben lévő, szabad szemmel nem mindig látható vérzés kimutatása révén alkalmasak a vastagbél betegségeinek szűrésére. Előnyük kedvező árukban és az egyszerű kivitelezhetőségben rejlik, hiszen kényelmesen, odahaza elvégezhetők. A vastagbéltükrözés ezzel szemben már több előkészítést, szakorvosi vizsgálatot igényel és a költsége is magasabb, viszont ez a létező legbiztosabb vastagbélvizsgáló módszer, aminek kellemetlenségei ráadásul altatás révén kiküszöbölhetők.

Vastagbélrákteszt
Egy kóros elváltozás szemmel nem látható módon vérezhet, s ez egy fontos figyelmeztető jel arra, hogy alaposabb kivizsgálás indokolt. Éppen ezért a székletben található rejtett (okkult) vér kimutatására többféle vizsgálati módszer is elérhető, ám ezek közül körültekintően kell kiválasztani megbízható eljárást. Az egyik ilyen, a gasztroenterológus szakorvosok által igen megbízhatónak tartott módszer a Poly-Check önellenőrző teszt, amely három egymás utáni nap székletmintája nyomán odahaza ad képet arról, van-e vérmaradvány a székletben. Előnye, hogy csak az emberi vért mutatja ki, tehát az állati eredetű ételek fogyasztása nem zavarja meg a vizsgálatot, amely előtt így nincs is szükség semmilyen speciális előkészületre sem. (A kockázati csoportba tartozók számára a székletteszt vizsgálati csomag 5890 forintos ára a teszt eredménye ismeretében szakorvosi iránymutatást is magában foglal.) Egy másik módszerrel, a széklet DNS tesztek alkalmazásával a székletben lévő daganatos növedékekből származó örökítő anyag (DNS) mutatható ki.

A székletvér kimutatása egy fontos indikátor, ám nem minden polip vagy daganat vérzik, ezért ha nem mutatható ki vér a székletben, a biztonság kedvéért akkor is érdemes később kontrollvizsgálatot végezni. Ha pozitív az eredmény, az sem jelent feltétlenül rosszindulatú daganatot, hiszen egy bélgyulladás, esetleg egy vérző aranyér is okozhat vért a székletben, mindenesetre ebben az esetben mindenképp utána kell járni halogatás nélkül annak, mi okozza a vérzést.

Kinek ajánlott az otthoni székletvérteszt?

  • 50 év felettieknek függetlenül attól, van-e panaszuk vagy sem,
  • 30 év felett azoknak, akinek közeli rokonságában fordult már elő vastagbélrák vagy végbélrák
  • emésztési gondokkal (hasfájás, gyomorégés), bélproblémákkal (puffadás), székelési panaszokkal (hasmenés, székrekedés) küzdőknek életkortól függetlenül (– amennyiben nincs szervi elváltozás a háttérben, a kivizsgálás során az ételintolerancia eshetőségére is gondolni kell, s indokolt lehet ételintolerancia vizsgálat végzése)
  • életkortól és panaszoktól függetlenül azoknak az egészségtudatos embereknek, akik szeretnék minél nagyobb biztonságban tudni önmagukat és családtagjaikat

A létező legérzékenyebb és leghatékonyabb vastagbélvizsgáló módszer a vastagbéltükrözés, amely során a komplett vastagbél teljes belső felszíne áttekinthető, és azon területekből, amelyek valamilyen betegségre utalnak, rögtön szövettani minta is vehető, ezáltal a szövettani diagnózis is egyetlen vizsgálat révén felállítható. Bármilyen szűrési módszerrel (székletvérteszt, széklet DNS vizsgálat, enzimes béldaganatszűrés, virtuális CT kolonoszkópia, kapszulás endoszkópia…) pozitív eredmény adódik, a diagnózis tisztázásához mindenképpen vastagbéltükrözésre van szükség. Amennyiben a kolonoszkópiás vizsgálat során rákmegelőző jóindulatú polipokat találnak, ezeket a vizsgálat során el lehet távolítani, és így nem csak szűrés, de terápiás beavatkozás is történik egy lépésben. Erre egyetlen másik vastagbélbetegség szűrésére alkalmazott módszer sem ad lehetőséget. A vastagbéltükrözés rövid altatásban is elvégezhető, ezért ma már indokolatlan a kolonoszkópiától való félelem.

Kinek ajánlott vastagbéltükrözés elvégzése?

  • hasi fájdalom, puffadás, székrekedés, hasmenés, véres széklet, indokolatlan fogyás, emésztési és/vagy bélpanaszok esetén életkortól függetlenül a panaszok okának felderítésére
  • pozitív vastagbélszűrési eredményt (székletvérteszt, széklet DNS vizsgálat, virtuális kolonoszkópia, kapszulás endoszkópia) követően
  • teljesen panaszmentes férfiaknál és nőknél egyaránt az 50. életév után legalább egyszer javasolt elvégezni a szűrővizsgálatot, mivel a vastagbéldaganatok sokáig nem okoznak tüneteket, ám az 50. év után egyre gyakoribbak,
  • a 40. életévtől érdemes a vizsgálatot elvégezni azoknál a férfiaknál és nőknél, akiknek vérrokonai körében elfordult már vastagbéldaganat vagy sokszoros bélpolip – akkor is, ha ők maguk panaszmentesek