A székletvér tesztek a székletben lévő, szabad szemmel nem mindig látható vérzés kimutatása révén alkalmasak a vastagbél betegségeinek szűrésére. Előnyük kedvező árukban és az egyszerű kivitelezhetőségben rejlik, hiszen kényelmesen, odahaza elvégezhetők. A vastagbéltükrözés ezzel szemben már több előkészítést, szakorvosi vizsgálatot igényel és a költsége is magasabb, viszont ez a létező legbiztosabb vastagbélvizsgáló módszer, aminek kellemetlenségei ráadásul altatás révén kiküszöbölhetők.
Egy kóros elváltozás szemmel nem látható módon vérezhet, s ez egy fontos figyelmeztető jel arra, hogy alaposabb kivizsgálás indokolt. Éppen ezért a székletben található rejtett (okkult) vér kimutatására többféle vizsgálati módszer is elérhető, ám ezek közül körültekintően kell kiválasztani megbízható eljárást. Az egyik ilyen, a gasztroenterológus szakorvosok által igen megbízhatónak tartott módszer például a Poly-Check önellenőrző teszt, amely három egymás utáni nap székletmintája nyomán odahaza ad képet arról, van-e vérmaradvány a székletben. Előnye, hogy csak az emberi vért mutatja ki, tehát az állati eredetű ételek fogyasztása nem zavarja meg a vizsgálatot, amely előtt így nincs is szükség semmilyen speciális előkészületre sem. Egy másik módszerrel, a széklet DNS tesztek alkalmazásával a székletben lévő daganatos növedékekből származó örökítő anyag (DNS) mutatható ki.
A székletvér kimutatása egy fontos indikátor, ám nem minden polip vagy daganat vérzik, ezért ha nem mutatható ki vér a székletben, a biztonság kedvéért akkor is érdemes később kontrollvizsgálatot végezni. Ha pozitív az eredmény, az sem jelent feltétlenül rosszindulatú daganatot, hiszen egy bélgyulladás, esetleg egy vérző aranyér is okozhat vért a székletben, mindenesetre ebben az esetben mindenképp utána kell járni halogatás nélkül annak, mi okozza a vérzést.
Kinek ajánlott az otthoni székletvérteszt?
- 50 év felettieknek függetlenül attól, van-e panaszuk vagy sem,
- 30 év felett azoknak, akinek közeli rokonságában fordult már elő vastagbélrák vagy végbélrák
- emésztési gondokkal (hasfájás, gyomorégés), bélproblémákkal (puffadás), székelési panaszokkal (hasmenés, székrekedés) küzdőknek életkortól függetlenül (– amennyiben nincs szervi elváltozás a háttérben, a kivizsgálás során az ételintolerancia eshetőségére is gondolni kell, s indokolt lehet ételintolerancia vizsgálat végzése)
- életkortól és panaszoktól függetlenül azoknak az egészségtudatos embereknek, akik szeretnék minél nagyobb biztonságban tudni önmagukat és családtagjaikat
A létező legérzékenyebb és leghatékonyabb vastagbélvizsgáló módszer a vastagbéltükrözés, amely során a komplett vastagbél teljes belső felszíne áttekinthető, és azon területekből, amelyek valamilyen betegségre utalnak, rögtön szövettani minta is vehető, ezáltal a szövettani diagnózis is egyetlen vizsgálat révén felállítható. Bármilyen szűrési módszerrel (székletvérteszt, széklet DNS vizsgálat, enzimes béldaganatszűrés, virtuális CT kolonoszkópia, kapszulás endoszkópia…) pozitív eredmény adódik, a diagnózis tisztázásához mindenképpen vastagbéltükrözésre van szükség. Amennyiben a kolonoszkópiás vizsgálat során rákmegelőző jóindulatú polipokat találnak, ezeket a vizsgálat során el lehet távolítani, és így nem csak szűrés, de terápiás beavatkozás is történik egy lépésben. Erre egyetlen másik vastagbélbetegség szűrésére alkalmazott módszer sem ad lehetőséget. A vastagbéltükrözés rövid altatásban is elvégezhető, ezért ma már indokolatlan a kolonoszkópiától való félelem.
Kinek ajánlott vastagbéltükrözés elvégzése?
- hasi fájdalom, puffadás, székrekedés, hasmenés, véres széklet, indokolatlan fogyás, emésztési és/vagy bélpanaszok esetén életkortól függetlenül a panaszok okának felderítésére
- pozitív vastagbélszűrési eredményt (székletvérteszt, széklet DNS vizsgálat, virtuális kolonoszkópia, kapszulás endoszkópia) követően
- teljesen panaszmentes férfiaknál és nőknél egyaránt az 50. életév után legalább egyszer javasolt elvégezni a szűrővizsgálatot, mivel a vastagbéldaganatok sokáig nem okoznak tüneteket, ám az 50. év után egyre gyakoribbak,
- a 40. életévtől érdemes a vizsgálatot elvégezni azoknál a férfiaknál és nőknél, akiknek vérrokonai körében elfordult már vastagbéldaganat vagy sokszoros bélpolip – akkor is, ha ők maguk panaszmentesek